Lövey Varga Éva Tollforgató Online Lapcsoport - Archivált Világ / Archived World & Régész a pácban / Archeologist in the Lurch Van, volt, lesz: örökségeink védelme - Örökségvédelmi napok 2021. szeptember 18-19.

Lövey Varga Éva

Tollforgató Online Lapcsoport - Archivált Világ / Archived World & Régész a pácban / Archeologist in the Lurch




Van, volt, lesz: örökségeink védelme -

Örökségvédelmi napok 2021. szeptember 18-19.







Ma egész nap gondolkodtam, keresgéltem, raktam össze a korábbi tematikákat, terveztem a korábbi anyagok megjelentetését. S közben titokban hullámzott a múltból a jövő felé sok történet, emlék. Megállt, valahogy feltornyosult jéghegy módjára, majd - mintha a sivatag közepén elpárolgott volna, - egy szempillantás alatt elillant. Hopsz...




Egykor talán Nemeskürty tanár úr tette a legtöbbet érte, s dolgozott velem látástól-vakulásig. S ma csak szidalmazó örökösei veszik szájára a nevét, olykor-olykor. Pedig, ha más korszakban is, jóval megfontoltabb, tanultabb, kiegyensúlyozottabb szervezéssel, országot-világot képes volt megmozgatni.

Ma sem tudom, mi az, amiért folyton szidalmazások közepette emlegetik nevét, hiszen egyik alkotását sem múlta felül azóta sem senki, s nem tett semmivel többet, amivel kulturálisan annyi embert képes lett volna megfogni, összefogni.

Egy nagy tudású, tiszteletre méltó, jókiállású férfit, a valódi tanárt, az egyéniséget láttam benne. Az etikus embert, aki valóban tanít, nevel: jóra, jót. Hogy tudd, hogyan tudod elsajátítani, s majd tovább adni.

A köszönet a munkáért cserébe nem volt nagy kérés: a születésnapom körüli hétvégére tenni az ünnepet... Hogy a szülőkkel, a családdal, tanítványokkal, tanárokkal lehessen az ember: mert ez mindennél többet ér.




Ma már csak emlék: a munka, a szervezés, s alakja is elfoszlik a sötétben és fényben, valahol a homályos szemek emlékfoszlányai közt. Vagy csöndesen, világos öltönyében botjára támaszkodva jelenik meg a visszarepülő gondolatok közt kirajzolódván fáradt, megtört teste.

Valljuk be, hogy amit meg lehetett tenni, mégis megtette...




Ma emlékezem...Rá, rájuk... Akik nem lehetnek már velem, velünk, de tanítottak, s amit adtak, azt felmérni ésszel, papírral vagy műszerekkel ma is lehetetlen...

S talán az is marad örökre... De a kis magvak kikeltek, s a környezet viszontagságai ellenére élnek, küzdenek: isteni rendelésre, emberi akaratok ellen is.







Ma emlékezem: vágyva az utazás, a szellemi lényük, a tudás felé, melyet máig nem tud, nem tudott ember hozzájuk hasonló, méltó színvonallal, méltósággal prezentálni, megmutatni, átadni. Rájuk emlékezem, akik már nem dolgoznak nyilvánosan, akik nem tudnak dolgozni, mert akadályozza őket környezet, törvény... S nem utolsó sorban az emberek rosszindulata is...

Mert melyikőnk mert volna valaha is visszaütni szülőnek, óvónőnek, tanárnak, mint az mai napig látom a neten, az utcán, a médiában, az iskolákba járva...

De, kaptunk is: tudást, szeretet, emberséget. Magunk választva meg a számunkra legjobb tanárt, akit az élet mellékesen nekünk rendelt, nekünk választott.




Az Európai Örökségvédelmi Napok mellet hétvégén a magyart éljük: csendben, alig hallhatóan. Pár, szimbolikus résztvevővel, akik talán csak a hagyomány folytán nem maradtak ki a jelentkezésekből, s akik felé eljut a lehetőség. Mert tudom, s biztos vagyok benne, lett volna, lenne jelentkező: ha időben kap tájékoztatást, s ismeri a lehetőséget...




Ezekkel a sorokkal elgondolkodtatni akartam. Időst, középkorút, fiatalt...

Állni, várni, visszacsinálni valamit nincs idő. Tedd úgy, hogy ne hibázz, s jó legyen! Neked, neki, nekem... Nekem, neki, neked... Nekünk, nektek, nekik!







Szeged, 2021. szeptember 17. 20:49