Lövey Varga Éva
Botránykönyv részekben
"Anyám, az álmok nem hazudnak"
Nyugtalan álmok
<<"Mondád, anyám, hogy álmainkat
Éjente festi égi kéz;
Az álom ablak, melyen által
Lelkünk szeme jövőbe néz.
Anyám, álmodtam én is egyet,
Nem fejtenéd meg, mit jelent?
Szárnyim növének, s átröpűltem
A levegőt, a végtelent.">>
(In.: Petőfi Sándor: Jövendölés)
"Anyám, az álmok nem hazudnak" - írta Petőfi Sándor egykor Jövendölés című versében, váteszként. A próféta, a jós szerepe, hagyománya, a táltos, sámán meglátásai minden nép hagyományaiban az ősidőktől kezdve jelen voltak, jelen vannak. Sokat foglalkoztam néprajzi, történeti, régészeti és vallástörténeti szempontból is vele, a jegyzeteket, ha távol tőlem még megmaradtak, és őrzik akikre rábíztam, végre egyesíteni kellene hosszabb kifejtésben. Vagy két órája éjjeli álomból riadva én is ugyanúgy forgolódom itt az ágyban, mint a ringispil... Tele fejem leírni való dolgokkal, az írni kell, mert most van eszembe ötletével. Hogy ez mennyire igaz, mindenki döntse el magának saját élettapasztalatai, gondolatai alapján, vagy akár a körötte levő példák, olvasmányok alapján. A gondolatokat bármilyen jó memóriával őrzi meg az ember, leíratlanul, leírva is tovább és tovább formálódnak.
Számtalan elemzést hall az ember, beszélni tanuló korától egészen a sírig... Mégis, be kell látni, hogy önnön magának sem lesz mindig azonos a véleménye a saját maga által megélt dolgokról sem, más információk birtokában. Hiszen elég egy ismerős, ismeretlen ember megjegyzése, hogy átértékelődjenek a dolgok.
Magyar szakosként, több nyelvvel, nyelvszakkal a hátam mögött csak megerősíti a tapasztalat a gondolatokat.
Petőfi idézettel kezdtem. Petőfivel, akinek tehetsége, élete és halála is rejtély a mai napig. Nem csak irodalmilag, történelmileg, régészetileg, biológiailag.
Nehéz nem elszakadni tőle, a tökéletes versformáktól a megélt kutatásokon, a kutatókhoz való viszonyokon át egészen az érintett fogalmakig, vallási és nyelvi értelmezésekig.
Mondhatnám, legyen veleje is annak, amit leír, elmond az ember: ne csak célozgasson, utalgasson.
Mindent leírni valóban nem lehet, képtelenség lenne ilyen célokkal előállni, de próbálkozni kell, lehet, és kellene is.
Mind orvosilag, mind pedig lelki szempontból sok az elemzés, sok is lesz.
Miért vettem elő a témát?
Mert valóban fáradtan dőltem be az ágyamba, pedig tegnap, hétvégi napon alig csináltam valami igazán hasznosat. Az, hogy én így látom, nem biztos, hogy így is van. Több, mint 70 oldal és 40 csoport közel négy órás szerkesztése mellett a mindennapi teendők sem állnak, állhatnak. Gyógyvíz kell, bevásárlás, mosogatás, étel készítés, táplálkozás, stb. Mindennapos, elnaradhatatlan teendők a napirendekben. Ha nem esik róla szó, a tények elsikkadnak, s más csak a szerkesztést látja benne. Ami persze olvasással, töménytelen nyelvhasználattal, értékeléssel, válogatással, hibakorrigálással, korrekciókkal, és sok más dologgal kezdődik és folytatódik. S röpke percnek tűnik az. Benne a programok hibái miatti bosszankodással, a járulékos tényezőkkel. Miért ecsetelném újra, meg újra...? Mert: kell. Mert szükséges. Mert még most sincs javítva. Mert elveszti fejét boldog -boldogtalan egymásra támadva, s elfelejti, hogy a hibák sora egymásból adódva percről -percre, érintettről-érintettre tovább adódik.
S lám, már milyen messze járok megint az eredeti gondolatokról, amely aludni sem hagyott, s mint láthatatlan érintés az égből, vállamra téve óriási fénykezét, felriasztott, hogy ne a fájdalmat érezzem.
Hány, s még hány orvos, tanár, fizikus, jogász vagy szakma nélküli ember, gyermek vagy felnőtt van még a világon - ehhez hasonló helyzetben.
"Anyám, az álmok nem hazudnak"- mondá Petőfi.
Az álmok nem hazudnak. Mondanám én. Az álmok megmutatnak, múltat, jelent, jövőt. Elemezhetnénk tudományosan, hogy az agyi tevékenységek milyen módon zajlanak, mit tart az orvostudomány, vallás vagy az átlagember róluk. Évekig írhatnám. Nincs most annyi időm.
Pár sorban kell papírra vagyis gépre vetni a gondolatot. Lusta vagyok talán papírt használni? Nem. A füzet itt áll mellettem.
Csak, a lakásban nem csak én létezem. A sötétben lámpát gyújtva motozni sokkal zavaróbb, mint egy mobilt kézbe venni, s mire végigrovom a sorokat -esetleg hulla fáradtan is, - lassan kivilágosodik, a sötét ég ragyogó kéken világít be a Nap szóródó sugaraival. S erről megint eszembe jut, hogy az év napjait hányszor keverik a helyesírással az égitesttel is.
Szóval, az álmok nem hazudnak. Sosem hazudtak. De mi magunk vagyunk, akik kételkedünk, mást szeretnénk látni, vagy láttatni, hogy befolyásoljunk, célt érjünk. S hogy milyen célokat? Ez is relatív.
Indultam megmutatni rosszat, mit javítani kell, hogy jó legyen. S a kérdés ma is áll: tegyem, ne tegyem? Tedd, vagy ne tedd?
Az úton menni kell. Hiszel-e a lélekben, a lelked szavában? A célokban, a kapcsolatok igazában?
Az álmok hazudnak. Félre tudnak vezetni. Évezredes emlékeket kutyulva elméd mélyén, mint egy óriási katlanban. Pandora szelencéje nem csak egy volt a világban. Minden kis láda, katlan rejteget valamit, amit oda beletettek, s mint Platón világában, árnyék és fény valósága meghatározó lehet.
Talán egyszer megérted, ha a koordináta rendszeredben megpróbálsz egy hatszor hatos négyzetekből álló kockát ábrázolni... Úgy hogy valaki a kis kockákból egyet-egyet kicsippentett a belsejéből. Mi is lett? Mi lett belőle?
Szóval, forgolódtam, megértett, kiegészült régi történésekkel, megoldásokat keresve múltra, jelenre: a jövő érdekében.
Tudom, téged semmi sem zavar. Csöppet sem zavar. Megpróbálsz tettetett racionális világodban élni, képzetlen orvosokra hallgatva, vagy nekem már mindegy, ennyit megéltem jelszavakkal. Hiába mondja a lelked, hogy: "No, álljunk meg egy szóra!" Van ott másnak is szüksége rád, ha százezer kilométerekre vagy is tőle, vagy te másként gondolod. Hogy a gondolatokat, a teendőket, vagy a történéseket gyógyszeresen akarod kezelni, vagy azt is teszed, talán nem csak a te dolgod.
Jól tudod, hogy a sejtedbe érkező idegen anyagok nem befolyásolnak gondolatot. Maximum beépül kémiájuk a sejtedbe, vagy fizikailag megváltoztat egy folyamatot. De nem fogja a mulasztó kormányhivatalnok adatcseréjét sem Pécsen, sem Budapesten, sem Záhonyban vagy Debrecenben javítani, de Moszkvában vagy New Yorkban sem. A vízcsepp nem szalad el elpárologva a hőségben a kedvedért szomját oltani a sivatagban a jelenlétedért könyörgő szomjazó barátodnak, munkatársadnak, ha te éppen a sarkkörön szopogatsz egy jégdarabkát... Sorolhatnánk.
S te ezt jól tudod. Mert minden lény alapjában mindent tud. Mindenről tud. Csak ő maga választ, hogyan él, mit okoz, mit alkalmaz, minek az érdekében. Az pedig oly mindegy, ki tanítja, ha te nem akarod. Némiképp a kinézete, megjelenése, tudása példa lehet, de helyetted senki nem tanul, s te más tudását sohasem tudhatod.
Megmutathat neked dolgokat, elmondhat, leírhat, lerajzolgathat...Jól tudod. Hogy hogyan érted, mit látsz benne, az is a te dolgod.
Ugye, jól tudod?
"Anyám, az álmok nem hazudnak" -írta Petőfi.
Hiszel az álmokban, az álmaidban? Ők hisznek bennük? S ők hisznek benned?
Mert Te is, te is jól tudod. Jól tudod...
Ha leírom mi történt, s más mit mondott róla, rólad, új történet lesz. Elveszítesz, elveszíted, elveszítlek. Megoldod. Megoldom. Megoldja.
De, hogyan? Ugyanaz a célod, vele, velem vagy velük?
Te mint akarod? S ott fenn, mint akarják? S az ott fent mi neked az ott fennel? Hogy gondolod? Hiszel benne, bennük, bennünk? Melyik út, amire lépsz, léptél? Az egy úton vele, vagy más az az út? Mással dolgozok, mással élek. Tudod, egy pillanat a döntés. Hiába odázod húsz évig. Ha addig odázod, már nemet mondtál... megoldod?
Szeged, 2021. április 25. 06:54
