Lövey Varga Éva
Seuso_Mindent bele
A horvát igények és a Seuso
Annak idején nem csupán egy, spontán kirándulásra kerültem át a Délvidékre.
A közelmúlt időszakát, az elmúlt éveket ismét egyetemi padokban töltve kötelező tisztelettételre kényszerültem a családfám egy részének feltehető birtokainak jó néhány részén: nemcsak a Délvidék, de Kárpátalja vagy Erdély, akár Ausztria egy részén is, a távolábbi múltat is szemlélve. A hibák miatt a kapott ajánlatok, lehetőségek ellenére nem akartam elhagyni az országot. A másik oldalon pedig ott állt a családi igény, az idősödő, komoly betegségben szenvedő szülők segítése is, egymás után. Sokan zaklattak emiatt is. Megoldás azonban gyakorlatilag nem született, annál nagyobb károkat okoztak az eljárók, minden területen.
A furcsa talán az az egészben, hogy egykor kamerával, fényképezőgéppel arra járva is elmondhatom nyíltan, hogy sem emlékem, sem felvételem nem maradt semmiről. A pár éve hivatalos egyetemi kirándulás fotóit nem publikáltam, Hancz Erika pedig csupán néhány általam átküldött képet adott vissza nekem, mondván, hogy ő fotózta, de a képeken én nem vagyok rajta, tehát az én gépemről származtak. A két kirándulásról dolgozatot kellett írni, a pluszban teljesítések dokumentációit a tanszék és egyetem összekeverte, a határátlépések viszont nem csak diákként, oktatóként hagytak nyomot az ember lelkében, hanem jó néhány olyan dolog miatt, ami a szakmáimat is veszélyeztetni kezdte.
Mindehhez hozzá jött a diákmunka-végzés problematikája felnőttként. Ami szintén megér pár jogi szakdolgozatnyi meg disszertációnyi leírást vagy feldolgozást.
Természetesen nyíltan le kell írni, hogy dokumentációk hiányában is (mind meg nem kapott, mind ellopott, mind mondjuk úgy, hogy valahol költözésnél, utazásnál eltűnt vagy eltűntetett, becserélt táskák, stb. esetén) kénytelen mindent újrakeresni az ember. Titkon remélem, hogy a táskát Kertvárosban a mozgássérültre indulatos buszsofőrrel elvivő kerekesszékes ember a sofőrrel jelentkezik, s visszaadja, vagy a Pécs-Szeged vonal bajai táskakeverője, vagy társalkodói, sofőrei a Pécs-Dunaújváros vonalnak engem az ásatás közelében leparkírozó sofőrje a buszon fennmaradt cuccaimmal jelentkezik, vagy a Keletiben meg Nyugatiban kinyíló rendszerű, biztonságot sértő automaták kezelője a kinyílt ajtót észrevevő tolvajkával. 5 év elteltével vagy többel kicsi a valószínűsége.
Talán csak remélem, hogy nemzeti vagy nemzetközi érdekből helyreáll az etikája, az ingatlanosokkal meg költöztetőkkel, vagy a lakásfeltörést nem nyomozó pécsi rendőrökkel, avagy a segítséget nyújtó, inkább károkozó szaktársakkal, munkatársakkal, barátokkal, akik nem azt vitték, amit adtam. Akik végül is, akár már majdnem az ember gyermekei is lehettek volna, csak valahogy valakik mégsem fogták, meg fogják fel.
Szóval, az évek elszaladtak, leadni meg nem volt merszük, hiszen hozzám a más által hasonló táska miatt elvitt, polgármesteribe leadott táskám sem került vissza, a könyveimet viszont beiktatták a pécsi meg a szegedi könyvtárakba. Legalábbis egy részüket.
Valahogy másnak gondoltam mind a jogi, mind az emberi rendszereket. A kórházakban eltűnt táskákról meg inkább ne is beszéljen az ember, vagy a baleseti széfjébe tett, akkor vásárolt ásványok eltűnéséről.
Talán ezzel már sokat mondtam, hogy baleseti, meg széf.
Igen, engem is elütöttek, amikor segíteni kezdtem újra, vagy mellette a nyereményeimet meg a képzések kavaróit keresni kezdtem. Zöldben, a zebrán... Az autót, anyagot a nyomozati anyagokban valaki kicserélte. Csak belenézhettem a jegyzőkönyvekbe, nem adták ki. Visszaéltek. Megér egy mesét meg egy misét.
Ezek után mégis visszapofátlankodtam volt tanáraim keze alá. Kár volt.
Csoda, hogy élek. Vagy a háttérben még jó néhány dolgot felsorolhatnék ott a nagy Budapest város közepében töltött évtizednyi időről.
Nos hát, ebből is látszik, sajnos mások cselekvéseit és azok következményeit nem a te etikádhoz, erkölcsödhöz vagy tetteidhez mérik mégsem: legkevésbé a te intelligenciádhoz.
Mivel nyíltan életveszélybe kerültem újra, s végig hamisították minden adatomat, s mégiscsak nógatnak innen-onnan, vagy inkább mellette a tettek egy része a zaklatásokon, hivatali okirathamisításokon túlmegy, ezért inkább jobb már kicsit nyilvánosan gondolkodni.
Egyesek óvni próbálnak a "Ne politizálj, csináld!" mondattal.
De, a figyelmükbe ajánlanám az alábbi tényeket:
1. A történész mestersége nem választható el a politikától.
2. A régész mestersége nem választható el a politikától.
3. A fogalmakat nem érdemes keverni.
4. Ugyanúgy rendelkezik más is az alapjogokkal, mint ők.
5. A bíró, ügyész, stb. törvényben meghatározott politikamentessége alapból nem tartható fenn, mivel alapjogokkal ők is rendelkeznek.
6. Média, felsőoktatás, munkáltatói rendszer, szakmák.
7. Az életed minden része politika, az első tényezőként az étkezésed és a lakásod, tulajdonod.
Ne kelljen több okot felsorolni, akinek valami hiányzik a felsorolásomból vagy a bizonyítványokból, úgyis szólni fog, jelentkezik.
Mindenesetre, valóban nem akartam belemenni a szakmai tényekbe, csak vázlatot kívánok papírra vetni, tájékozódáshoz, tájékoztatáshoz.
Még mielőtt azt gondolná mindenki, hogy csak félrebeszélek, vagy kiiktatható tényező: nézze meg a relativitás fogalmát.
Keletes kutatóként (is) és sok szakmával már jóval másként gondolkodom, mint egykori tanáraim, munkatársaim. Alapból más a személyiségem, nagyon magas előírásokkal, a segítségnyújtásaimmal.
Nem állítom, hogy mindenkinek mindent megbocsájtanék, de: törekszem rá, az etika és igények határain belül, hogy elfogadjam a döntéseiket, és segítsek embernek maradni.
Azt sem állítom, hogy az ésszerűség határain belül ne tudnék segíteni azoknak, akik átlépték a társadalmi határokat (mind orvosi, mind etikai, mind más területeken), hiszen nem csak a képzéseket kaptam meg.
Azt sem állítom, hogy ne lennének hiányosságaim. Vannak, voltak. Lesznek is, feltehetőleg. Én alapból elutasítottam az etikátlan szituációkat, el is fogom. Sőt, nem csak az etikáját rakom helyre a konfrontáló képességével... Szakmailag viszont a cél elérésében egyetlen, orvosi területen és máshol is: az összes létező tudományos álláspont felé tudok helyezkedni. S el tudok rugaszkodni a kényszerített, bedobozolt valóságszagú, "csak így lehet" előírásoktól.
Az ember sok mindent megél.
Nem hiszem, hogy én lennék a megfelelő célpont egy terrorista szervezet vagy akár hálózat számára, de kétségtelen, beteg embereknek a segítségnyújtó is ellenség...s valahogy sosem tudtam elképzelni, hogy amit szeretne valaki, miért bűnnel, bűnök sorozatával akarja elérni, megszerezni.
Azzal csak veszíteni fog, akkor is, ha azt képzeli. No, mindegy. Nem akarok most etika órát tartani, pár gondolat és tény közlése mellett.
A horvát igényekről beszélnék. Egykor ugye a délvidéki rész egy államot képezett, előtte pedig a magyar állam részét képezte.
Ezek pedig jogi és nem csak politikai tények.
A horvátok valószínűleg tényleg segítségül nyilvánossá tették az adatokat, de sehol nem találni meg ezeket. Csak a hírek vannak meg. S én, a kutató és szakdolgozó, aki kérte: soha nem jutottam hozzá. Ahogyan a Getty anyaga és Svájc anyaga is ugyanúgy hiányzott és hiányzik, mint az aukciós katalógus, amit valami trampli a kérésem után a Szépművészetiben is meg a Magyar Nemzeti Múzeumban is másnak adott oda.
Hogy ki az elmebeteg, vagy kik, arról nem csak találgatni tudok: jóval több ezer felé menő hibadömpingnél nem csak kormányhivatalnok három megyében, meg orvos vagy bíró: magasan levő vezető, vezetők, aki(k) eljárásjoggal rendelkezve másokéba raknak mindent.
Tehát, itt is hálózatokról beszélhetek csak.
Olvasom a közben nem olvasott cikkeket, mert akkor csak szerbül, horvátul olvastam.
Soha nem működött velem együtt senki. Egyetlen régész, régésztanár sem. Nem beszélt velem, nem válaszolt, hazudott és bűnt pártolt. Ez dokumentált tény. A hibajelzésekkel együtt. Hivatalosan a papírokon a korábbi adatok eltűnve, az ember fejében megvannak. Valójában végig becserélt adatokkal a jognak megfelelő, előírt oktatásokat sohasem kaptam meg a papír időszaka alatt, mert mindent elvégezve és végigcsinálva a korábbi tudás birtokában, nem beszélt velem tanár köszönésen kívül, a kérvényeket, korábbi adatokat máséba rakták, a teljesítményeket is. Tudom, ez a nyilatkozat majd teljesen kiüti a biztosítékot. Milliókat fizettem ki egy nagy semmiért, s mindezt végig tudom igazolni. Nem akkor, nem ott tanultam. Ahol tanultam és megtanultam korábban, azokkal az anyagokkal és adatokkal legalább annyira rendelkezem, mint ezekkel: azaz valakik kavarása miatt sehogy. Némi adat rögzített, nem a tudásomnak megfelelő. A magyar munkaügyi rendszer is megér egy misét az informatikai hibás hamisításaival. Meg a felsőoktatási is.
Nem tudom, nem akartam tudni, kinek, kiknek köszönhetem. Jó néhány éve már, hogy akár Branka Migotti mellett, vagy mások mellett megfordultam. Nem hinném, hogy engem lopással védett volna valaki, akár volt szaktársak, tanárok közül. Mindenesetre az anyagaimat nem egy bűnszervezet tagjainak munkáiban, hanem volt tanáraim, szaktársaim munkáiban látom, s a többi szakmám és a köztársaságra tett esküm miatt sem hazudhatok, s mindennél nagyobb érv itt az etika. Mindent elvégeztem, amit csak lehetett, nem volt olyan, aki többet tudott volna mondani az órákon. Vagy a tanár kérdéseire nagy hallgatások után rajtam kívül válaszolt volna. Minden kor és specializació harmadjára is végig el lett végezve. Mondom, harmadjára is a legjobb jegyekkel, csak a dolgozatok, szakok, felvételik, versenyanyagok, pályázatok, ösztöndíjak és jegyek más nevére vannak iktatva. Nem látom még mindig az orosz, libanoni meg a szerb vagy horvát csalókat: a magyarokat igen. (Csehek és szerbek fenyegettek ugyan, de nem kapcsolható ide egyik eset sem valóságosan. Máshoz, érintett dolgokhoz igen.)A múzeumokban, egyetemeken, médiában. A fele volt tanáraimnak - aki a korábbi képzéseken tanított, tanú lett volna bármire, - ugyanúgy halott, mint a nyilatkozatot tevő, aki feltehetőleg azért nem veszi fel a ma már "sajnáljuk, a szám nincs előfizetőhöz rendelve telefont", mert nincs az élők sorában, még akkor sem, ha az anyagát rám bízta. A lánya pedig erről aligha tud.
Szóval, a szerbet, horvátot olvasni tudtam, a beszédet jó néhány éve nem értettem, az orosz alapján sem. Bántottak nem csak az egyetemen, a kormányhivatal csalt az adataimmal, igazolhatóan. Végig leírni csak további botrányokat szülne, nevekkel, jogi eljárások aláírói elleni büntetőeljárásokat generálna, sokszor nem szóltam. Nincs időm bevállalni, egyszer majd lesz egy épelméjű nyomozó, aki kereste az irataimat, vagy tanár, politikus, akinek szóltam, s képes intézkedni. Nekem is az élet a cél. Túlélés. Mert ez így, ilyen nyilvántartási hibák mellett nem élet. Te hiába tudod, hogy jól elvégezted a munkát, más kuka hozzá, ha utána elveszlenek az adatok, máséban kerülnek elő. Akár személyi, akár képzési, akár más. Mindenesetre, még a horvát-szerb-magyar fenyegetések után sem érzem azt, hogy valóban szerb lett volna a fenyegető, vagy más cirill írást használó, szláv nyelvű. Hiába hekkelt a gépem, vagy telefon. Ártani meg csak annyival ártott, hogy még több dolgot tudok miatta, vagy emléktörlései helyett másra is emlékezni kezdtem, más után is utánajártam, vagy le kell igazolnom. Gazdasági károk miatt viszont előrántott jó néhány ügyet. Mert hát, aki nem ért hozzá, nem azt a célt fogja elérni. Hiába turkál egy jóval magasabb intelligenciájú ember agyában, tudásában, kever adatainak minden zugában, mindennel le fog bukni. Tanár, régész, informatikus, bűnöző, orvos, ügyész, kormányhivatalnok, ügynök, bíró legyen bár.
Szóval, nem látok a horvátoknál semmilyen lelőhelyet. A videó képein más leletek és lelőhelyek láthatók.
Minden bizonnyal nem a horvát múzeum kavarta össze a pályázatomat, hanem a magyar Oktatási Hivatal, a több más felvételivel, bíróval. Köszönhetik neki az Elsevier és más tiltásokat. Meg még több hibát.
Egyelőre csak gondolkodok, a hat érintett polgármester közül ki volt beteg vagy betegebb azon kívül, aki a videófelvétel készítési és tévéinterjú készítéseimet, a bazilika meg bírósági feltárási kérelmeimet az oktatási igazgatókkal hat egyetemmel együttesen becserélte.
Mondom én, hogy a hekkernek a honvédelmi minisztérium minden dolgozójánál, meg kilenc állam vezető gárdájánál magasabb intelligenciája volt. Vagy tisztességesebb, vagy kihasználták.
A kérdésem csak az lenne, hogy honnan tudta, hogy tudok vagy tudnék segíteni neki... S azt, hogy igazságot akarok.. Szóval, aki telefonon drónról nyúlt bele horvát és szerb nyelven a tanári orosz felolvasásba, se ukrán, se szerb, se horvát, de még bolgár sem volt. Annyira viszont jelenleg is értem a nyelveket.
Csak azt nem értem, mit akart. Mert, valóságot biztosan nem. Vagy már ő is elhunyt. Mert azóta nagy a csend, és még nagyobb az okiratcsalás.
Sajnos ezt is elszúrta...
A lefizetett bíróival, mert sok mindent nem tudhat... A többi munkámról, képzésemről. Szülő, hozzátartozó, vagy egykori munkáltató sem. Ügynök meg nem voltam, nem leszek, nem vagyok. Még porszívóügynök sem.
Az anyagokat pedig szívesen megnézném. Itt még nem volt épelméjű eljáró sehol, és még mindenben hibázott.
Iratkozzon be kicsit etikára. Hátha kicsit sikerül neki megérteni mit tettem, mit nem, meg mit szúrt el másokkal. S talán tudunk beszélni.
Jó tanulást...
Maradjon az én titkom, mi hol van. Vagy csináljon mindenki rendet, nem csak a maga portáján.
A fenyegetéseket nem szeretem (de azt sem orvostól, sem kormányhivatalnoktól, sem tanártól). A joggal meg senkit nem lehet fenyegetni, csak a bűnözőt lehet "fenyegetni", neki jelent csak fenyegetést. A rosszul hozott jogszabály viszont mindenkinek hátrány és fenyegetés.
Jó néhány dolgot ide írnék még, de nekem is kell idő, meg ok.
Ha esetleg még vagy kétszer megfenyegettetsz, még a végén mind az 54 nyelven beszélni is fogok újra, ha a baleset vagy a kártékonykodásotok (adatcserék) el is fedte.
Mert, úgy látom, a hálózataitok mindenmerre képzetlenek, s mindig félre nyúltok.
Pont tőlem féltél? Vajon, miért? A börtön után is kerülhet képzésre hozzám bárki. Mellette is.
Lehet még tanulni, annak aki akar, s nem értette mit csinálok. Bár, van egy rossz hírem: ahhoz a szinthez drog-, alkoholmentes, gyógyszermentes, cigimentes, kávémentes, szóval teljesen tiszta test, élet kell... És kellett. S a tisztítóprogram már eleve hátrányindulás, ha az kell.
Remélem, érted...
Nos.. ez a különbség köztünk, ami örökre megmarad... Sok mással...
Nekem mesélhettek. Én meghallgatom. Más aligha.
A kikért adatokat pedig tényleg átnézném végre.
S biztos vagyok benne, hogy nem GRU, nem FBI, nem akármi volt aki fenyegetett, vagy gátolt. Már csak leszármazási, történeti adatok alapján sem, vagy az érdekek miatt. Bolond orvos vagy postás, ingatlanértékesítő vagy bíró annál inkább.
Ja.. ha idegen nyelven mersz csak fenyegetni, s még azt sem tudod, csak keversz négy nyelvet, semmit nem tudsz...
Tanulni sosem késő...
A családomnak, tanáraimnak és másnak sem volt tudomása semmiről. A távoli rokonoknak, nagyszülőknek még kevédbé. Az ember pedig mindig meghal, ha eljön az ideje. Nem él örökké. Sajnos. Tehát a halál nem biztos, hogy fenyegetés, de ha akaratos, azt büntetik. S nem mindig büntetés.
Jó lenne másként gondolkodnotok.
S felnőni. A birtoklásmánia káros. A bejáratnál csomagmegőrző van. Onnan nem szállítanak semmit senkivel. Nem csak régész vagyok. Soha nem is leszek csak régész. S nem biztos, hogy tolvaj volt, aki elvitte, vagy nem biztos, hogy gyilkos, aki ölt. Legalább olyan esélye van valakinek hibák alapján ráfogni, mint amilyen eséllyel tudatlanságból az én adataim becserélgette. Nincs szerencséje, mert azok sem azok az adatok, amiről tudnia kellene. Aztán, mehet bármely kormányhoz, meg szervezethez, sosem fogja tudni. Nem csak azért, mert hibázott, vagy még vagy hat állam belenyúlt.
Mert, ilyen az élet... Tanulj!
☺️🌹🌍
Minden tiszteletem a volt tanáraimé... meg a mellettem levő embereké, barátoké. Köszönöm a tudásukat, szeretetüket. Halottaimra és halottainkra emlékezem. Béke poraikra...
Én még segíthetek, de segíteni csak annak lehet, aki elfogadja és megérti.
Oly sok mindent kell, lehet elmondani.
A töredék csak töredék marad, a többi találgatás.
Voltam az országházi kiállításokon is. A táskám visszajárna, amit nem adott vissza a kormányőr, akire rábíztam, a szakdolgozattal..
Szeged, 2021. május 17. 08:44
