Pécsi Varga Éva
Csillagvirág CsaládfakutatásSokk
Pécsi Varga Éva
Csillagvirág CsaládfakutatásSokk
Emlékek, iratok, dokumentációk...
Nagyon régen kezdtem a csaladfakutatásokat. Még egészen kis gyerekként, óvodásként. Hiányzott a hirtelen elhunyt nagyapám, aki a karjaira vett, mikor ülni, állni kezdtem, s nem értettem, hogy hova lett, miért nincs. Két éves körül lehettem, amikor egyszer hirtelen, "megmagyarázhatatlanul" eltűnt. Egyesek azt hiszik, úgy gondoljàk, a pici babák nem tudják, nem értik őket, a köröttük levő világot. De. Értik. Emlékszenek rá (fokozottan)… Arra, hogy hogyan születnek meg, ki van köröttük, ki mit mond, mit tesz. Sőt, az édesanya hasában élve is látnak. Én is ilyen voltam, emlékeztem, emlékszem.
A későbbi, további képzések miatt is. Éppen ezért gondoltam, hogy teljesen más adatokat is szeretnék közzétenni, mint azt valaha egykori tanáraim (sőt, a családfán levő tanárok, orvosok, ügyészek, stb.) megtehették, megtették.
Sokáig emlékeztem, hogy édesapa meglehetősen zaklatottan indult kerékpáron - velem az első kis első ülésen -, nagymamáékhoz. Nagyapa hirtelen meghalt. Baleset. Azt mondták, leesett a pótkocsiról, miközben az ment, érdekes módon a pótkocsi meg a vontató jármű közé, amihez a pótkocsi kapcsolva volt. Hm. Elgondolkodtató hazugság. Főleg az, hogyha ott valaki középen áll, ott le tud esni úgy, hogy a vontatott pótkocsi kerekei keresztül tudnak rajta menni, vagyis egy fémvázra esés, az esés után azok képesek a testén még keresztülmenni. S ezt a sofőr ne venné észre... Ráadásul egy izmos, jó erőben levő embernél.
Karonülő voltam, járkálni már régen eljezdtem, a kortársaknál hamarabb, egy éves korom előtt elundultam. A gyermek néz, szemlél, mindent megnéz, beszélni is ugyanúgy tanul. Utánoz is. Máig emlékszem nagyon sok mindenre, holott számtalan esetben már tizenéves koromban meglepetten elmondták szülők, rokonok, ismerősök, tanárok, hogy nem emlékezhet az ember, hisz csak két éves volt, mikor látta az illetőt, ott lakott a szomszédban az a férfi, nő, vagy a munkahelyen együtt dolgoztak, másik városba, falura költöztek, stb. De. Az ember, a gyermek emlékszik. Tárgyakra is...
Sokan mondták és gondolták tehát, gondolják, hogy nem lehet. Emlékeztem a nyomozókra, akik apával beszéltek, sőt, később vele buszozva (mert buszvezető volt sokáig az oktatási munka után is, gépjárművezető), az ismerősökre, azokra akiknek volt egy jó szavuk, stb.
Érdekes módon, jóval később, 20-35 évvel utána látva a levéltári anyagokat is sokszor csorgott az ember szeméből a könny (elvileg megmagyarázhatatlanul… mégis talán okkal.) Okkal… a hamisítások, titkosított adatok és sok más dolog miatt is, amit kapcsolódóan láthat, láthatott, megélt. S tudott, mások, idegenek nem tudásával szemben.
Talán ez csak egy példa a sok milliárd közül.
S mennyi mindenen voltam, vagyok már túl, a törvénysértéseket, jogi eljárások hamisításait is látva, rájőve, tanulva.
Ha a haláleset nem természetes, az mindenütt megbonyolítja az amúgy is nehéz helyzetet. Főleg, ha valaki úgy dönt, hogy mivel szüksége van és lehet rá mindenhez, nincs idő napokat várni másokra, a kérdésekre felmerülő válaszokra, inkább saját és mások előnyére megtanulja.
Elvégzi.
Nem csupán állandóan utána néz dolgoknak.
Nos, természetesen mindenki tudja, hogy a mostani, mára jócskán eldurvuló mértékű és rendszerű adatvédelmi szabályozások előtt is fokozott védelem állt fenn a halálozások után, és a családtagoknak is külön engedély kell a bepillantásokhoz.
Sok anyagot megkaptam, sok utánajárással én is, a levéltár igazgatók és jogászok, bírák tanítványaként, jó tudással, stb. Nem eleget, nem megfelelően. S ráadásul lopták a táskákat, megfenyegették az embert (nem volt általános, egy országházi, de fegyveres eset kivételével), stb.
Fura dolgokat megélve, magyarázatot keresve az ember utána akar járni, érteni szeretné.
Sok az értetlen ember, saját rokonsági körben is, saját családfán, oktatói körben is.
Vajon, mi is az oka ennek? Félnek talàn, hogy valaki felfedi hazugságaikat, titkaikat? Vagy esetleg magyarázatot kap a betegségük, a genetikai vonalakkal, és gyógyíthatóvá válnak? Ki tudja...
Talán jó lesz végig írni, végig látni írásban az egészet, a gondolatok és egykori anyakönyvi és más hibák kezeléseire, amelyek állandóan a nyilvántartásokhoz, akár személyi vagy egyéni konfliktusokhoz, akár közérdekekhez is köthetők.
Nem csak történelmi anyagokat kutattam, kutatok. Számos ember tudta, tudja, akinek igénye van rá, vagy nincs más választása az érdeksérelmek miatt is, mindent megtanul, amit lehet.
Velem sincs ez másként. A hajnal ujja rossz érzésű gondolatokkal ébresztett az alvásból. Pedig a tegnapi rossz idő elmúlt, s most a felkelő Nap sugaraiban csicseregnek, búgnak a madarak...
Mennyivel másabb, szebb kép, mint amit tanulóként, oktatva vagy kutatva megélt az ember. Szomorú... Van, volt, lesz folytatás.
Tudom. Mások is tudják. Nem helyén levő adatoknak helyén kell lennie. Azt hívják rendnek ...
Ahogy a könyveknek, jegyzeteknek a polcokon.
Szeged, 2021. május 13. 06:13
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése