Lövey Varga Éva Nem minden arany, ami fénylik...

Lövey Varga Éva

Seuso_Mindent Bele & Régész a pácban / Archeologist in the Lurch




Nem minden arany, ami fénylik...




Ismét egy közmondással kezdem. A vitát, hogy mennyire szólás, avagy szállóige, már itt az elején mellőzném.

Sok témát sorolhatnék fel itt, mely miatt rengeteg dolog ment tönkre az évek során. Takargatta aki csak tehette. Az általános iskolás tanáraimtól, azok gyermekeitől egészen az állami felsővezetésig mindenki, aki csak tehette. Minden bizonnyal mindenkinek megvolt a saját oka rá.

Szégyen lenne rájuk nézve valójában kimondani az igazságot, de kénytelen leszek. Annál is inkább, mivel nem hazugságra neveltek a családfám tagjai, a szüleim a legkevésbé, habár jelenleg úgy tűnik, hogy tanáraim közt a sok egyházi és állami iskolában meglehetősen sok volt a félrelátó, avagy félrebeszélő ember. Nem kérdezem az okát, nem is erőltettem a kommunikációt soha senkivel.

Ha oly bunkó, neveletlen és szeretettelen egy ember, hogy megoldás helyett a családi, baráti kapcsolatok megszakítását választja mások pletykái, vagy kreált elgondolásai, avagy rossz értesülései miatt, avagy a tudás és megnyugvás, béke helyett, hát: tegye nyugodtan, szenvedje meg, élje meg egyedül, tartozzon másokhoz, idegenekhez, ismeretek nélkül. Az ilyen emberek általában mindig meg is betegítik magukat, hogy visszafogják önmagukat attól, hogy kárt okozzannak, avagy akik hamisan kapcsolatszakításra bírják őket, azok annyira elnyomó erővel bírnak, hogy mindent elvesztenek, amit addig birtokoltak, és az elnyomásba, korlátokba belebetegednek szintén. A megvont kommunikáció nem csak a megértés, de a szeretet csökkenésével is jár. Egyre gyakoribb ma ez a családfakutatások megindulása, a családfakutatásokkal való visszaélések, meg az állami szociális visszaélések miatt. Azaz a régi hagyományok, és a hibás örökösödési törvények, a kapcsolódó jog, jogtörténet miatt, hiszen az ókori, középkori fogalmak ma már nem azt takarják, jogilag, jelentéstanilag sem. S nem is olyan gazdasági-társadalmi következményekkel járnak.

A nyugtalanság hátterében nem inkább a jövő, a jelen megélhetés, hanem az eltitkolt múlt, az abból adódó konfliktusok, következmények állnak.

A távolság a kapcsolattartást az emelkedő árakkal ugyanúgy megnehezíti, mint régen, s fokozatosan a családtagok, a szülők elszeparálódnak a családtól, a gyerek megélhetése a visszaélések következményeként nem garantált, s a szülő segítsége nélkül a fenntartása, sőt, az unokák élete sem oldható meg, holott azoknak már az idősebbeket kellene segíteni .

Nagyon sok szociális, szociológiai kutatás, a levéltári anyagok 20-25 éves kutatásai alátámasztják ezeket a tényeket, gondolatokat.

Hallani lehet a háborgó jogász, közgazdász előadásait, aki ugyanúgy párkapcsolati konfliktussal küzd a családjában a gyermeke családalapítása után, mint a zenész vagy a festő, adott esetben a színész vagy a tanár, esetleg akár a politológus.

Sokszor siklanak el a régészek és történészek ilyen tények felett, a nyomozókhoz, a bírákhoz hasonlóan, akár leletek, akár megoldatlan ügyek, gyilkosságok esetén. Pedig a tárgyak vándorlása az egyén vándorlásával, helyzetével is jócskán összefügg.

Amikor újra elkezdtem kutatni felnőtt fejjel, oktatás, tanítás helyett mindenütt csak negatív dolgokat hallott az ember. Olyanokat, hogy a "sok tanulásba bele lehet bolondulni", "mikor fogsz már pénzt keresni", "másnak van kapcsolata, te nem fogod megoldani", "pályázni csak gazdag embereknek lehet", stb., stb.

Nos, a helyzet talán csak látszólagosan változott a fél emberöltő alatt.

S ezekhez az információkhoz a helyzetet kavaró titkosításokat mindig hozzá kell venni. Sok esetben, ha valami titkosítás történik, eltűnnek dolgok. De az feltűnő, ha az illető él, s az alkotásai jogosulatlanul más neve alá kerülnek, s más nevén értékelik azt köztársasági vagy más érdemrendekkel, kutatói kinevezésekkel, végzettségi iratokkal, lakáscserékkel, külföldi utakkal, tanulmányokkal, pályázatokkal.

Akkor, ha valaki az eredményeket bünteti, a tolvajt meg tolvajokat jutalmazza, azt, aki szól a lopások miatt, az alkotásai eltulajdonítása miatt, azt kizáratja, eltávolítja, megfenyegeti, elfelejti, elzárja, kikerüli, stb., mindenképpen rosszul fog járni, mert a tehetséges ember az elnyomásba, eredménytelenségbe bele fog halni, nem fog bírni teljesíteni, elfárad, s hagyja a butaságaikat érvényre jutni, hogy életben maradjon, vagy akár egyszerűen minden indok nélkül belehal, megöleti magát mással, avagy egyszerűen olyan gyógyíthatatlan beteg lesz, akinek a betegsége az elnyomás alatt fennáll, gyógyszerekre, eljárásokra nem fog reagálni, s a hamisan szedett gyógyszerek fogják megölni.




Nincs idő ecsetelni, de szükséges és kell.




Aki kutat, olykor azt hiszi, a régészet csak a tárgyakból meg a kormeghatározásokból áll. Nem így van.




A tanításhoz nem elég a lopott diploma, a mással becserélt állás, a folyton máshoz rohanás, hogy "adj tanácsot!", vagy a "hogyan kell?" és így tovább.




Olykor rájön az ember, hogy a tehetség sokkal fontosabb, mint az, hogy valaki neveléstörténeti professzorit szerez más munkájával, és lopott régészeti dolgozatok meg történeti anyagok, avagy tragár versek, stilisztikai nullák vannak a műveiben...

A beblokkolt tehetség és a futtatott tehetségtelenség között igen csak nagy különbségek vannak...

S ez aztán a múzeumok és a vizsgálati anyagok világában is ugyanúgy van...







Szeged, 2021. augusztus 21. 00:18