Lövey Varga Éva Botránykönyv részekben Veszekedés csöndben...

  Lövey Varga Éva

Botránykönyv részekben

Veszekedés csöndben...

Lövey Varga Éva

Botránykönyv részekben

Veszekedés csöndben...

Talán sokan gondolkodtak már, hogy mindent el kell-e viselnie az embernek, főleg ha senkivel nem beszélt, önálló munkát végzett, ...és aztán csak néz, mint szamár a moziban, ha olyan dolgokkal kezdik vádolni, amit nem tett, mert nem ott volt, nem azt a cselekvést végezte, nem beszélt azzal az emberrel, nem azt mondta, nem azt írta. Nem azt kapta, nem az a száma, neve, nem olyan haja, szeme, kora van....

Főleg akkor, ha ezt elmondja az eljárónak, aki el sem olvassa, rá sem néz, stb. S akinek az egész kommunikációról, érzelmekről semmi ismerete, fogalma nincs, s akinek szegényes korlátolt példáival nincs meg a megfelelő értelmi felfogóképessége, és a százhatvan féle megoldásból aligha lát csupán kettőt...

S nem baj, ha a tetteivel porig aláz embereket, családokat szed szét, s utána tíz évvel kiderül, hogy az összeházasodni vágyók három gyermekét a tini terhességi megszakítása helyett elvetette, a férfit keresőképtelenné tette, a nőt megfosztotta oktatói pedagógus állásától, az őket védő apósokat megölte vele, vagy életveszélyes helyzetben szállították be a kórházba és súlyos betegséget idézett elő, a testvéreket összeveszítette, az örökségeket más szám alá vezetve máséba tette...

S akitől megoldást várt volna saját és közéleti problémáira, felfektette adatcserével a boncasztalra...

Szörnyű képzetlen felelőtlenségek...

Nehéz ezekkel magának a kilenc vagy tíz helyen végzett, több tízezer emberrel kommunikálónak is szembesülni, s sértetlenül hunyni be a történtek felett a szemét.

Olyan társadalomban élünk, amelyben az emberek önmaguk ellen dolgozva mások ellen fordulnak, s közben tőlük várják problémáikra a megoldást.

Néz vádaskodik, de nem látja, hogy elnézted a hibáit és közben minden vagyonodat és kapcsolatodat elvesztetted, s egyedül állsz milliók közt elszeparálva. Száz kilométerek választanak el szeretteidtől, s nem ők segítettek meg segítenek, miközben több évtizedig szótlanul más munkák helyett, szórakozás helyett nekik dolgoztál.

Szakemberként szemben állsz azokkal, akik viselkedést kutatnak, vagy orvosi praxisban ülnek évtizedek óta, de gépként bemagolva semmit sem láttak meg, értenek meg a történésekből, a látott példákat ok nélkül alkalmazva robotként végzik mechanikus munkáikat, fel nem ismerve amit kell...

Ez is elmúlik... S csak sajnálkozhatsz, hogy adtál lehetőséget, beszéltél, írtál, kerestél szakembereket, kerested őket... De a kommunikációt, a vele járó megértést elutasították, bezárták. Ha vakon, tévedésből, hibás emlékeik miatt, rossz emóciók miatt is...

Aztán kiderül, hasonló emberrel cseréltek össze, évek távolából saját testvért sem lehet megismerni, stb.

De... Ez akkor már, mikor százezren közbe léptek, az idő elment, nem megoldás..

Szeged, 2021. április 15.