Seuso_Mindent Bele & Régész a pácban / Archeologist in the Lurc & Botránykönyv részekben
Családfakutatások - Megjegyzések a viselkedési szokásokhoz
Ma is a mindennapi munka részévé vált az eltűnt kutatások pótlása. A korábbi anyagokkal ellentétben ma már nem kell alkotmánybírósági, honvédelmi vagy belügyminiszteri, külügyminiszteri engedély, de csak az alapokhoz. Ez sokban megkönnyíti a munkát. Sok év telt el, érettebben szemléli az ember az anyagokat, adatokat, valamint a kutatókat és a kutatandó dolgokat, személyeket is.
Amiért visszakozni kezdtem a közlések miatt, az elsősorban azért van, mert az ember ember, s sokan válnak nevetségessé a viselkedéseik, rossz döntéseik miatt, ha végig kell írni a valóságot. Persze könnyebb kicsit szórakoztatóbban, anekdotázva írni, olykor enyhíti a kemény szakanyagok hangulatát is: szórakoztató a történelem, az élet. Már, ha képesek vagyunk így felfogni, s valaki nem folyton az indulatai és a depressziói közt lebeg.
Nos, mindig, minden relatív. Valamihez - ha más nem a tanult, vagy szerzett ismeretekhez - viszonyítunk.
Az anya, az apa, a gyerek ugyanúgy balfék vagy nagyon ügyes tud lenni, mint a nagyapa, dédmama. Hiszen emberek vagyunk. Hibázunk, vannak érzéseink, s vannak céljaink is, melyeket el szeretnénk érni. Döntéseink, világunk ezek szerint alakulnak.
Kizárólag akkor leszünk sikeresek, ha képesek vagyunk azt látni, s nem inognak meg az elképzeléseink.
S az, hogy mit tekintünk sikernek, boldogságnak, ismételten kizárólag csak rajtunk múlik. A legnagyobb nyomorban is tud az ember mosolyogni, segíteni. S ha elnyom másokat, akkor ő maga is elnyomásra ítéltetik. Hiszen a sikereket el fogja veszteni, s más sikertelenségének okaként fogják emlegetni.
Viselkedni sokféle módon viselkedik mindenki. Szeretné ismerni a családfáját, családját, s ennek ellenére egyszer sem látogatja meg a másikat, nem emeli fel a telefont, nem válaszol a másik kérdéseire, stb. Noha érdekli, a másik hogy van, nem megy el a kórházba, nem segít neki kitakarítani, almát szedni, szántani, ásni, vetni, vagy akár az autót lemosni, a járdát elsöpörni. A messze megyek, de mindig hazajövök egy vagy két év után már éves körre redukálódik, nincs idő, nincs pénz alapon, holott az idő ugyanannyi.
Sajnálkozna, hogy beteg a másik, ugyanakkor nem segít neki beszélgetéssel, látogatással, kicsiny ajándékkal; akár csak két gyümölccsel. Segítene a hajléktalannak, aztán belegondol, amit ad, az italra megy...S az nem segítség...Vagy vajon nekem segítene -e bárki is, hogyha én kerülnék olyan helyzetbe? S a szótlansága, a szót nem emelése vagy a szóemelése folytán olyan helyzetbe kerül, s valóban nincs ki segítsen neki, mert a nyomozást az alkotmánybíró nem értette, az orvostanára elcserélte a gyermekét, az iratát, a szociális munkás barátnő a könyvtárát, a lakását, az anyakönyvvezető barátnő a párját, stb.
No, akkor hogy is állunk? Végezné az ember a munkáját, szakemberként, s a másik a hivatalban azt hazudja, nem dolgozik, csak szórakozik, mikor a másik laprendszereket szerkeszt, cikkeket ír, vagy akár tanít, ami napi tanulással jár. Esetleg mivel nem tud az informatikai vírusokról semmit, mert idősként nem hajlandó már tanulni, megvádolja a másikat, hogy nem tud írni...
Sorolhatnánk..
Nos... Kinek van kedve a nyekergő, havi milliót kereső rokonnak segíteni, mikor az panaszkodik, hogy nincs pénze, s a pénztelen munkájából él, aki halálra dolgozta magát, s csak beiktatták neki az azonos nevű másik családfán levő ember iratait, mert ugyanazon a helyen élt, de mondjuk csak egy évig?
Szóval, ez a családfakutatás nem is egy hónapos, adsz egy millát és minden Szokoly vagy Bethlen, esetleg Báthori ott lesz a családfádon munka...Nemde, olykor gondolkodni diplomával meg professzori címmel sem árt.
Már ha van mivel, meg miről...
Szeged, 2021. október 17. 00:42
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése